A Te és a belső köröd tanfolyam úgy lett megtervezve, hogy segítsen neked sikeresen előre lépni az életed minden területén azáltal, hogy a megfelelő emberekkel veszed magad körül, és a lehető legalkalmasabb embert teszed a legjobb barátoddá.
Ezen a tanfolyamon megtanuljuk, hogy hogyan tudod felmérni a közvetlen környezetedet, valamint azt, hogy hogyan ismerd fel, hogy az emelkedés mely szintjén állnak a körülötted lévő emberek. Megismered az elme fejlettségének különböző szakaszait: a gyermeki szakaszt, a felnőtt szakaszt és a bölcs szakaszt.
A tanfolyam célja, hogy megértsd a következő elvet, ha segítő vagy. Másokat segítő emberként, ha állandóan bátorítást igénylő emberek vesznek körül, akik belőled táplálkoznak, akkor hamarosan ki fogsz merülni. Emiatt elengedhetetlenül szükséges, hogy néhányan a közvetlen környezetedben olyan emberek legyenek, akik képesek visszafelé is áramoltatni Neked az erőt, a biztatást és a belső békét.
A képzés folyamán el fogsz végezni egy tesztet, hogy lásd, Te magad milyen mentális fejlettségi szinten állsz. Aztán meg fogod tanulni, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy eljuss oda, ahova szeretnél, a mentális fejlettség és érettség állapotába, ahol képes vagy a megfelelő döntéseket meghozni és követendő példává válni a környezeted számára.
Vianna 3 körre osztja a kapcsolatainkat: Belső kör, középső kör és külső kör. Vajon kik vannak a Te belső körödben: a családod? A Teremtő? Barátok? Mit is jelentenek igazán ezek a körök?
Nagyon sokszor éltünk meg már csalódásokat, árulásokat. Ha ez gyermekkorban történt, akkor a kapcsolatainkban sokszor maradunk, rekedünk meg ezen a szinten. Ezen a tanfolyamon sokat dolgoznunk ezzel. Hiszen elengedhetetlen a teljes élet megéléséhez, hogy a gyermeki szakaszból ki tudj lépni a felnőtt és majd a bölcs szakaszba.
Megtanítjuk neked azt is, hogy miért változik olyan sokszor a közvetlen környezeted, miért váltogatod a barátaidat magad körül, és milyen barátokkal kell magadat körülvenned ahhoz, hogy feltöltődj, és hogy annyira jól érezd magad, hogy még mindig képes legyél visszaadni a világnak. Azt is láthatod majd, mely kapcsolatoddal rekedtél meg, mondjuk a gyermeki szakaszodban, és hogyan tudsz a felnőtt szakaszba lépni.
Megtanulhatod, hogy hogyan dolgozz valamennyi lelkiállapottal. Miért olyan értékes ez számodra? Azért, hogy megértsd a körülötted lévő emberek viselkedését. Rálátsz, hogy ki mely szakaszából kapcsolódik hozzád.
Azért, mert ennek segítségével meg fogod érteni a klienseidet és a tanulóidat, azt, hogy éppen hol tartanak, és képes leszel segíteni nekik abban, hogy előre lépjenek, mert mindig az adott helyzetnek és létállapotnak legjobban megfelelő támogatást fogod nyújtani.
Nagyon mélyreható tanfolyam ez.
A tanfolyam feltétele: alap-, haladó ThetaHealing, Dig Deeper és a Te és teremtő tanfolyam elvégzése.
A tanfolyam ára 140 000 HUF
Időtartam 2 nap