Szülőnek lenni nem mindig könnyű dolog.

Számtalanszor hallottam ezt Anyukámtól, és a „majd megtudod” mondatok itt csengenek a fülemben.

Amikor még nem voltam Anyuka, megfogadtam, hogy sosem fogom azokat a hibákat elkövetni, amit az én Anyukám „elkövetett”.

Teltek múltak az évek, és amikor Anya lettem és bizony kiszaladtak ugyanazok a mondatok, és ugyanazokkal a gesztusokkal tudtam, ugyanazokat a hiedelmeket előadni, mint az Anyukám, akkor azért néha meglepődtem.

Amikor eldöntöttem, hogy a felszín mögé, alá nézek, és mondjuk úgy a tudatosságot választottam, akkor sem volt könnyű ezeket a beidegződéseket, mintákat elhagyni. Sőt most, ahogyan az éveim száma mintha több lenne, még mélyebbről jönnek elő azok a dolgok, amiket sosem kedveltem Anyám nevelési stílusában.

Mivel őket választottam ebben az életemben, ezért nem reklamálok ma már, mert általuk és velük lettem az, aki ma vagyok.

Ezért hálás is vagyok.

 

szulonek lenni

A thétával a kezemben, amikor ránézek ezekre a hitrendszerekre, hiedelmekre, és látom generációkon át azt a láncot, amiben felnőttem.  Most mégis azt mondom, hogy lehet ezen könnyíteni. Azokat a dolgokat, amik nem feltétlen szolgálnak már minket az Anyai szerepkörünkben, el tudjuk engedni, és a helyükre kerülhet valami egészen más.

Azért tartom ezt különösen fontosnak, mert én például egy sajátos nevelési igényű gyermek Anyukája vagyok. Egy kis hiperaktivitással és figyelemzavarral megfűszerezve. Nekem is tanulnom kellett sok minden a fiamtól arról, mi is az elfogadás és szeretet…

A mai gyerekek olyan képességekkel jönnek közénk, amelyeknél a makarenkói pofon, szobafogság és társaik már nem működnek. Ez így van jól. Hála…

Új kommunikáció van, ami akkor megy könnyen, ha elengedjük a régi mintákat, a régi szülői mintákat.
Ha úgy érzed változtatnál a régi mintákon, akkor várlak!
Szülőnek lenni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük