Megengedem magamnak, hogy igazán éljek!

Mit is jelent ez?

Úgy 10 éve kezdtem igazán magamon dolgozni.

Amikor megért bennem az „elég volt” érzés, akkor kinyitottam magam a világra azzal a céllal, hogy leszámoljak azzal az életműködéssel, amit a szüleimtől láttam és ebben a világban tapasztaltam.

Elhatároztam, hogy meghódítom a világot és csodát, csodára fogok tapasztalni.

Ez így is történt, kinyitottam a világom és az akkor rendelkezésre álló segítségekkel megpróbáltam választ találni a kérdéseimre és változtatni mindenen, ami nem tetszett.

Persze ez nem volt olyan könnyű, mert minden egyes változás komoly ellen drukkereket hozott a családból, a munkahelyen, a barátok között. A felszabadult energiát arra fordítottam, hogy bebizonyítsam nekik, hogy ez így van jól. Sosem értettem, miért vannak ellenem, ha nekem végre jó.

Amikor kissé fáradtabb voltam a forradalmi utamon, akkor előfordult az is, hogy egy akkora káosz közepén találtam magam, mint még soha… Nem tudtam mit tegyek: menjek vagy maradjak? Jöttek a kompromisszumok. Jó lesz ez így is vagy úgy is. Haladtam is és nem is.

Sokszor éreztem magam egyedül, kirekesztettnek, sokszor féltem, és ilyenkor képes voltam megállni vagy visszafordulni. Nem volt jó érzés.

Évek teltek el azzal, hogy magamon dolgozva haladtam valamerre, de sosem jött az a wow (vaúúú) érzés, amit manapság arra használunk, ha valami nagyon jó… Vagy ha jött, csak rövid ideig volt érezhető és élvezhető.

Sok időbe telt, amíg rájöttem, hogy amikor elérek egy kellemes állapotot, akkor utána visszazuhanok valahova. Aztán megint fel és majd megint le. Így el is telt több évtized.

Fárasztó működés és élvezhetetlenné tesz az életet.

A mindent megfordító kérdésre pedig nem olyan régen találtam rá:

Mi lenne, ha megengedném magamnak, hogy végre teljes életet éljek?

Mi lenne, ha nem keresnék akadályokat, ha hinnék magamban igazán, ha megengedném az érzéseket, az érzelmeket, ha egyszerűen csak sodródnék abban az állapotban, hogy minden VAN?

És amikor ezt megértettem, akkor megéreztem, hogy valóban minden VAN.

 

élet

 

De ez egy szokatlan működés…

Azért szokatlan, mert arra lettünk kondicionálva, hogy mindig valamiért küzdjünk, harcoljunk, akarjunk.

És mi így is éltünk eddig, de már nem kell.

Amikor a thetában a konzultációk alatt, de utána megtapasztaljuk ezt az érzést, akkor sokszor érzem azt, amit én is átéltem: huuuu, de mi jön most?

Amikor kidolgoztuk a szülőktől elszenvedett sérelmek nyomait, amikor nem a múltban lebegünk már, amikor rájöttünk, hogy felesleges a haragot cipelni, amikor befejeztük a mások hibáztatását, akkor egyszer csak ott vagyunk egy tiszta lappal.

Tiszta lappal mehetünk tovább az utunkon, és ezt is meg kell tanulni.

Én azt mondom, hogy érdemes.

Megengedem magamnak az életet úgy, ahogy álmodtam, és amiről álmodni tudok ma is.

Talán 4 éves lehettem, ovis voltam, amikor a babákat sorba ültetve tanítottam őket. Az életről meséltem nekik, minden nap. Erre világosan emlékszem.

Aztán tényleg lett egy tanári diplomám, de nem volt helyem a rendszerben, pedig szerettem németet tanítani középiskolásoknak. Akkor aztán irányt váltottam, és más módon tanítottam és tanultam.

Sok év telt el azóta, rengeteg tapasztalás volt és rengeteg akadály, amiket zömmel én állítottam magam elé…

Ma már tudom milyen megengedni magamnak, hogy éljek. Élem, amit érzek és tudom, hogyan lehet megtanítani másoknak is, hogy megengedjék maguknak az életet félelem nélkül, önbüntetés nélkül.

Mert ezt is tanulni kell, mert nagyon régen lemondtunk erről…

Élni pedig jó, örömteli és felemelő! Ne várj tovább! Engedd meg magadnak!

chanage1

Megengedem magamnak, hogy igazán éljek!
Tagged on:         

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük