Dráma az anyaméhben

 

Régóta készülök írni erről a témáról, de mindig halogattam, mert nem könnyű falat.

Az írás címe okkal ugyanaz, mint az Austermann házaspár könyvének a címe, mert ennél kifejezőbbet nem tudtam adni a témának.

Miről is van szó?

Spirituális érdeklődésű embereknek nem újdonság az a tény, hogy a fogantatásunk után, nem vagyunk egyedül édesanyánk pocakjában. Aki nem kutat, fejlődik spirituális módon, azok számára ijesztő lehet az a tény, miszerint 10 terhességből 2 esetben előfordul, hogy nem vagyunk egyedül oda bent. A tapasztalatok ma már ennél magasabb arányt mondanak ikerterhességre.

Nagyon nehéz ezt tudományosan bizonyítani. Még pedig azért, mert ezek a meg nem született ikertestvérek a terhesség olyan korai szakaszában elhagynak minket, amikor az orvosi eszközökkel még nem láthatók, nem érzékelhetők. Az orvosok azt mondják, hogy leghamarabb az ötödik terhességi hétben tudják kimutatni, ha több embrió ágyazódott be. Sok minden nehezítheti az ultrahangos megállapítást. Pl. az egypetéjű ikrek közös magzatburokban vannak, sokszor egymás mögött. Ilyenkor sokkal később lesz a másik tesó látható.

A fogantatás utáni időszak nagyon meghatározó, mert nagyon sok minden zajlik ilyenkor, amit nem lehet átlagos orvosi műszerekkel látni.

 

dráma az anyaméhben

 

8-10 nap telik el a megtermékenyítéstől, amíg a petesejt beágyazódik az anyaméhbe. Ami ilyenkor zajlik, szinte  csoda. Beleértve azt, ahogyan kialakul a petesejtből és ondósejtből 23 pár kromoszóma. 3 nap elteltével a sejtek specializálódnak. A sejthalmaz egy belső és egy külső részre osztódik, majd a belsőből alakul ki az embrió. Ezután történik a beágyazódás. Az embriót egy kétszeres hártya védi, a belső sejthártyát magzatvíz tölti ki. Ez egy leegyszerűsített változat.

De ami ennél a talán érdekesebb, hogy már az első héten kialakulnak a fül kezdeményei. Három héttel a megtermékenyítés után, már feje van az embriónak. Az első hónap végén a karok és lábak is fejlődésnek indulnak. A 23. napon pedig elindul a szívverés. A 6. héten kifejlődik az agy, és a belső szervek, az ivarmirigyek. A 7. héten pedig felismerhető az arc, szemek, orr, az ajak. A 8. héten már megindul az izomzat fejlődése is és a magzat már tornagyakorlatokat végez.

Ezeket fontosnak tartottam leírni azért, hogy igazán át tudjuk érezni azt, amikor mindez a rapid fejlődés nem egyedül történik.

Ne felejtsük el, hogy ez a folyamat viszonylag kis térben, szűk térben történik. Ez azt jelenti, hogy amikor ketten osztozunk vagy hárman ezen a helyen, a méhlepényen, akkor valóban a fizikailag is közel kerülünk egymáshoz.

De a fizikai közelségnél sokkal fontosabb és meghatározóbb a lelki, érzelmi kötődés.

Nagyon sokáig elzárkózott az orvostudománya az előtt a tény előtt, hogy a magzatok érezhetnek, érzelmeik lehetnek. Aztán persze számos kutatás bebizonyította, hogy igenis léteznek érzelmek, érzések már a legelejétől. Ez pedig az iker elvesztésével járó trauma feldolgozásához elengedhetetlen.

Bármennyire is tűnik lehetetlennek, de ha valaki átélte azt ott bent, pár hetes korában, hogy az egy burokban lévő testvére egyszer csak megszűnik létezni, akkor az életre szóló traumát okoz.

És itt jönnek olyan programok, hitrendszerek, mint:

szenvedés az egész élet

– hiába vagyok párkapcsolatban, sosem vagyok boldog

– nekem semmi sem sikerül

– nem érem el a céljaimat

– a siker előtt elmenekülök

– folyamatosan hízom, nem tudok fogyni

nem találom az igazit

– a munkámban nem tudok nagyot alkotni, nem vagyok sikeres

depressszió, halni akarás

–  mindig megcsalnak, elhagynak

–  őrült féltékenység

És még rengeteg hasonló….

Ma már a Thetában és a családállításban viszonylag gyorsan és hatékonyan lehet az ikertémával dolgozni. Amikor az egyén készen áll erre az információra, akkor meg lehet szabadulni ezektől.

Hozzá kell tenni, hogy nagyon sokszor többedik alkalommal mutatnak csak ikret a méhben, nagyon sokszor, nem képes az egyén szembe nézni ezzel a ténnyel, hogy elveszített valakit, mert hatalmas a veszteség okozta fájdalom.

Az ikrek közötti kötődés sokkal erősebb mindennél. Erősebb az anya-gyermek kötődésnél, sokkal. És amikor az ikertestvér elvész út közben, akkor az kimondhatatlan fájdalom. Nem tud róla senki, anya sem, mert sokszor nincs semmilyen jele. Te már nem emlékszel erre, csak éled a szenvedésekkel teli napokat, heteket, hónapokat, éveket. Sosem vagy békében, sosem vagy harmóniában, és minden területe az életedben fájdalmas élményekkel teli.

Tudat alatt olyan programok szabotálnak, amelyektől nincs esély a boldogságra:

Miért nem én haltam meg?

Miért nem születhetett meg?

Miért hagyott el engem??? (Ennek példája a párkapcsolatban megjelenő sorozatos elhagyás, megcsalás)

Minek legyen párom, ha úgyis elhagynak???? Mert ugye akit a legjobban szerettem, elhagyott…

Ha ő nem született meg, én sem lehetek boldog.

Nekem is meg kell halnom, mert akkor újra találkozunk.

Nem engedhetem meg magamnak a bőséget, sem az örömet, mert miattam halt meg akit a legjobban szerettem.

Ennem kell helyette is.

Az nem lehet, hogy én is szüljek, mert akkor megismétlődhet újra a tragédia.

 

A legszembetűnőbb jelei a párkapcsolatban mutatkoznak meg. Például van olyan háziállatod: kutya, macska, akivel ezt az ikerkapcsolatot éled. De akkor hol a helye a társnak? Olyan párkapcsolatod van, aki a világ másik részén él…  Nem merünk felelősséget vállalni a párkapcsolatban.

Vagy mindig mindenkinek segíteni akarok, mert muszáj a tudat alatti lelki ismeretfurdalást ledolgozni.

 

Elképesztően mély, fájdalmas programok ezek, melyek a megélt trauma után ott futnak a tudatunk alatt.

A thetaban mód van arra, hogy felfedezzük az elveszített ikertestvért, dolgozzunk ezeknek a programoknak az elengedésén.

Nagyon sok minden megtörténhet theta munkában azonnal, ez az egyetlen több alkalmas dolog, mert nagyon mély, nagyon fájdalmas, sokszor nagyon hihetetlen.

Többször éltem meg azt is, hogy az anyaméhben való találkozás olyan bensőséges, olyan szeretetteli, amihez nincs fogható. Ennek az elengedését miért akarnánk? Mindig megvárjuk a megfelelő időt, amikor megértést kap ez a tapasztalás.

Nagyon sok mély élményem volt ezzel az elmúlt időszakban, mert nagyon intim dolog, nagyon finom érzelmek jelennek meg és éljük meg újra ugyanazt, ami akkor volt, amikor még együtt voltunk az ikertestvérünkkel.

A legtöbb jelen problémának, megakadásnak az okai ott vannak a fogantatásban, a 9 hónap eseményeiben, ezért ez az egyik legfontosabb feladat.

Sosem kezdünk ezzel, csak aki már többször neki futott ennek, mert rendkívül mély. Mégis nagyon hamar eljutunk ide. Hiszen aki változtatni szeretne az életén, még pedig azért, mert nem jó, hamar megérti, hogy ez a legfontosabb lépés.

Ha a fenti programokból magadra ismertél, és azt érzed végre elég bátor vagy, hogy lépj egyet magadért, akkor segítek, szeretettel!

Hívj vagy írj! Jelentkezz most!

Dráma az anyaméhben
Tagged on:         

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük