Olyan sokat gondolkodom azon, hogy miért ragaszkodunk mi emberek annyira a sikerhez? Bárkivel találkozom, legyen férfi vagy nő, mindenkinél ez az egyik legfontosabb cél, hogy sikeres legyen, velem együtt.

Miért fontos ez nekünk ennyire? És ha ennyire fontos miért nem teszünk érte másképp, mint eddig?

Ennek sok oka van.

Az egyik kedvencem: a sikernek ára van. Ez egy olyan tömegtudati hitrendszer, amihez szinte mindenki csatlakozott azért, mert ezt hallottuk otthon és egész gyerekkorunkban. Ha valakinek fut ez a program, akkor bármikor is lesz sikeres az életében, 100%, hogy a sikert kudarc vagy valamilyen veszteség fogja kísérni. Hiszen ez a program fut tudatosan. Hangsúlyozom tudatosan.  Tehát ezt érdemes azonnal törölni.

Aztán van olyan is, hogy mindennek ára van… Ezt pedig még annál gyorsabban érdemes kiszedni, mert ez mindenre kihat. És bizony mi ezt is gyakran hallottuk.

Aztán érdekes dolog az is, hogy honnan indul ez a sikervágy? Általában minden beszélgetésben kiderül, hogy már gyerekkorban ki akarunk tűnni. Bizony már ovis vagy kis iskolás korunkban számítanak az eredmények, mert ha jók az eredményeink, sikeresek vagyunk, és akkor büszkék ránk a szüleink, és akkor lesz sok barátunk, mert aki nem sikeres, nem is lehet érdekes. Hogy ez miért van így, az egy másik téma lesz, mert kissé összetett.

Ez egy ördögi kör. És mi beálltunk alig pár évvel a születésünk után ebbe a körbe, és futunk benne addig, amíg el nem fáradunk, vagy adott esetben ki nem dőlünk. De ez a sikervágy, mondjuk úgy, hogy nem egészséges módon hajt minket. Ráadásul felnőtt korban már a pénz is társul hozzá, mert a felnőtt világban a siker fizetőeszköze és mérőeszköze a pénz és az ebből felhalmozott vagyon.

De mi történik, ha nem jön a siker, a csillogás és a pénz?

 

siker

Akkor ez el kezd emészteni minket, és szépen megjelenik ilyen vagy olyan testi és lelki tünettel. De ezt elkendőzzük megint olyan tanult dolgokkal, hogy a depresszió nálunk genetikai dolog, vagy ha sokat dolgozol, és hajtasz, akkor gyengébb az immunrendszered vagy lesznek stressz betegségeid. És mi űzzük a sikert, majd úgy ahogy el is érjük, és bár örülünk neki, mégsem lesz tartós vagy jön hozzá valami nem várt dolog is… Vagy beállunk a sorba, hogy gazdasági válság volt vagy van, de biztos lesz, és ezért nem fut a szekér. És persze mindig hibás mindenki más, de mi magunk sosem. Hibáztatunk mindent és mindenkit, és a szomszédnak ráadásul mindig könnyebben megy minden és több a pénze is, és szebb a felesége vagy gazdagabb a férje…

Kevés olyan embert ismerek, aki elégedett mindazzal, ami most van.

Nagyon sokszor olyan programok akadályoznak minket vagy olyan történések, amik nem a tanult és tudatos rendszerben vannak, hanem ezek alatt, igazán hátul a tudatunk alatt. Például a nagypapádat elvitték hadifogságba és a nagymamád itt maradt a gyerekekkel egyedül, akkor ez fut Neked is a DNS-ben. Sosem gondolnád, hogy ezért maradtál magadra a gyerekekkel Te is ugye? Vagy ha a nagypapa DNS vonalát nézzük, akkor férfiként Nálad is ott fut a rabság, kudarc vagy a család-elhagyás programja.

Hogy hogyan juthatunk el ezekhez és mit lehet velük tenni?

Ezeket kérdezik sokan. Mennyi idő alatt lehet ezeket megfordítani és sikeressé válni? Hogyan működik ez egész?

út a sikerhez

Nagyon egyszerűen, mondom mindig:

Ha megvan a szándék és elég volt a kudarcokból, az önsajnálatból, a magányból, a szegénységből, a betegségekből, hogy mindig csak lúzerek jönnek és senki sem érti a világod és Téged, és tényleg ott a vágy a szívedben a jóra, a békére, a sikerre, az új célokra, a lelki társadra, és valóban készen vagy elengedni a szenvedéseidet és a betegségeidet . Hiszed vagy sem, de ezek  szolgálnak Téged azért is ragaszkodsz hozzájuk.  Akkor pár alkalmas beszélgetés, konzultáció után ezektől meg lehet szabadulni.

Akarnod kell a változást és tenni érte, és elhinni, hogy Neked is sikerül!

Igazából ennyi…

Miért fontos a siker?
Tagged on:     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Nyiri Helga Theta Healing Tanár "Minden változás az első lépéssel kezdődik"
Lépj velem kapcsolatba!Jelentkezz konzultációra!Theta Healing tanfolyamra is jelentkezhetsz az alábbi űrlapon.
Küldés
%d blogger ezt szereti:

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Felugró ablak bezárása