Az elmúlt hónapokban napi szinten jöttek hozzám párkapcsolati problémával, főleg nők.

Azt az időszakot éljük, amikor minden változásban van, és ebben az egyik kiemelt téma: a párkapcsolat.

A theta munka során sok területet szoktunk ilyenkor érinteni. Érintjük a nőiség, nőiesség területét, az itt elszenvedett sérüléseket. Jöhetnek ezek a családunk generációs hitrendszereiből, generációs blokkokból. Gondoljunk csak a háborúkban egyedül maradt nőkre, akik a mi nagymamáink, dédmamáink. Amiket ők megélte, itt futnk a DNS-ünkben. Jöhetnek apai vonalról is azért, mert minden kislány első érzelmi kötődése az édesapjához kötődik. Akár hisszük, akár nem, ettől ez még így van. De ha az apa-lány a kapcsolat nem volt felhőtlen vagy túlságosan intim volt, akkor mindkét esetben keletkezhettek sebek, sérülések, traumák, blokkok. Ezeket a konzultáció során megtaláljuk és oldjuk, gyógyítjuk.

Magamat is beleértve a nő úgy működik, hogy a formai tetszéssel együtt, a kémiai kölcsönhatás mellett fejezi ki érdeklődését a férfi egyed iránt. Sokszor apai minta alapján érdekelnek minket bizonyos típusú férfiak. Sokszor egészen más a vonzódás oka. Igazából az ok most mindegy, mert ha a vonzódás megjelenik, akkor már benne vagyunk a közepében…

Hogy mi is történik a nőkkel mostanság ebben a témában? Miért gondolják a nők, hogy a boldogsághoz kell a férfi, és  főként, hogy tőlük függ aztán az egész mindenség?
A válasz a teremtésben tanultakban van, amikor a tanítások és teremtés történetek szerint Éva megjelent Ádám bordájából.

Vagyis a teremtés tanult programja szerint a nő tehát a férfiból lesz, ami annyit jelent: tőle függ, nélküle létezhetetlen, nem is képes megszületni sem, sem létezni, se működni. Vele tud CSAK működni, a boldogság esélye is CSAK vele lehet, hiszen belőle létezünk.
Amikor egy nő megengedi magának a kapcsolódást, vagyis vűgyik a szerelemre, már maga az érzés inspirálja, feléleszti és ez a rezgés hozza is a férfit.
A bibi akkor van, amikor annak a súlyát megérzi a férfi, amit a nő a teremtésből tanult, és ezt a férfi ma nem bírja el: miszerint tőlem függ a NŐ… Mindenestől, nemcsak fizikailag, de a boldogságáért is én felelek, mint férfi.
Gondold csak meg, amikor ismerkedési fázis van manapság, és mondjuk nem vártunk az esküvőig és szexeltünk is viszonylag hamar, akkor mi is történik?
A nő szinte már hallja az esküvői harangok hangját, látja a meghívót, de az esküvői ruha már ott villog a gondolataiban (kisarkítottam, de úgy is értitek). Várja az smst, mert mostanában a férfiak nem annyira csevegősek….A férfi pontosan tudja ezt, és ez ma mindenestől agyon nyomja. Inkább félre teszi az ügyet, mert manapság különösen súlyos az a tény, hogy ő, a férfi felelős mindenért, attól a pillanattól kezdve, hogy megtalált egy nőt, aki akár lehetne álmai asszonya.

párkapcsolat

A theta munka során tehát megnézzük a tudattalan működésben mi is fut ezekből.
Szóval azt a hitrendszert, miszerint ha nőként az fut, hogy a férfitól függ a létezésem, a működésem, a teljességem, érdemes lehet törölni.
És ennek egyéb aspektusait, ami Neked éppen fut, hiszen nincsenek egyforma programok.
A teremtés óta eltelt pár nap…
Azóta sok minden történt. Közte az is, hogy Lilth története bekúszott a mai működésbe és ezzel megkavart mindent, mert ez picit más, mint az előző verzió.
Sokan nem is hallottak Lilithről, bár a zsidó tanításokban ott van a kezdetek óta:

A hagyományos Midrás szerint Isten Ádámot és Lilitet egyazon agyagból formázta, hogy Ádámnak társa legyen. Első este Isten magához hívta, és azt mondta neki, hogy Ádám alárendeltje lesz. Ezt nem fogadta el, mert az agyag, amiből őt formázták, a bukott Samael nyálával volt megmérgezve. Lilit összeveszett Ádámmal és az Édent elhagyva a sivatagba ment. Ott minden nap több ezer keveréklénnyel egyesült és több ezer gyermeket nemzett velük. Ádám magányosságra panaszkodott Istennél, aki erre megteremtette Ádám oldalbordájából Évát.

Lilit halhatatlan maradt, mert nem evett a Tudás Fájának gyümölcséből. Néhány zsidó monda szerint ő volt az utolsó angyal a tíz szentségtelen sefirot közül, akitől mindenki félt: a legenda szerint gyermekeit megölték, mert azáltal, hogy megszökött az Édenből, ellenszegült Isten akaratának, Lilit ezért bosszúból az emberek gyermekeit ölte meg. Hogy ettől megóvják magukat, az emberek pentagrammákat akasztottak a bölcsőre, amin az Éden 4 folyója, valamint SanvaiSansanvi és Semangloph angyalok nevei voltak láthatók, azok az angyalok, akik Isten megbízásából Lilitre vadásztak és gyermekeit megölték.


Egy másik verzió szerint mint Ádám első felesége rávette Istent arra, hogy árulja el neki szent nevét. Ez korlátlan hatalmat adott neki, miáltal Lilit szárnyakat követelt Istentől, és elrepült az Édenből.” (Wikipédia)A zsidó-feminista teológiában Lilitet olyan nőként ábrázolják, aki nem Istennek, hanem csak Ádámnak nem engedelmeskedik és Évával ellentétben nincs rá hatással az ördög mesterkedése. Lilit szimbolizálja a tanult, erős asszonyt.

Szóval ez egy teljesen más minőség, amiben Lilith az a nő, aki bátran ellentmond a férfinak, nem függ tőle, és nem is engedi az alárendelt viszonyt. De ez nem azt jelenti, hogy nem kell a férfi,  mert egy nő valóba a férfivel tud teljessé válni, és ez visszafele is igaz. Az a nem mindegy, hogy a kapcsolódással milyen elvárások jönnek és az is fontos, hogy a korábban férfiaktól elszenvedett csalódások, fájdalmak meg legyen gyógyulva.

A mai nő is vágyik valami ilyesmit… szerelemben lenni, de függetlennek maradni. Sok tanítást hallunk erről, de a hétköznapokban nehéz kivitelezni. Első sorban azért is, mert a genetikai kódokkal együtt fut a fenti verzió, miszerint Ádámból lettünk, ergo csak tőle függve létezünk.

A nő és a férfi szerelmi kapcsolódás egészséges változata tényleg a csoda. Főleg manapság, amikor azt mondhatjuk, ha tudatosak vagyunk a párkapcsolatban, a szerelemmel együtt, akkor ez a leghatékonyabb önfejlesztő eszköz.
Ezért tartom fontosnak a párjukat vágyó nőknél, hogy tisztalappal tegyék ezt meg, de férfiaknál egyaránt igaz ez, csak a másik oldalról nézve. Ha ez megvan, akkor szépen aktiválódik a tiszta női minőség azokkal a letöltésekkel, miszerint például: tudjuk milyen érzés a tiszta női minőséget itt és most megélni, e szerint kapcsolódni a Teremtő szerinti szerelem energiára. Tudjuk milyen érzés függőség nélkül benne lenni a szerelemben, párkapcsolatban. Tudjuk milyen érzés csak a szerelem öröméért létezni. És még sok másik….

A theta munkában egyedi megoldások vannak, nincsenek sablonok. Viszont ami a tömegtudati hitrendszereink, mint például az is, amit a teremtésről tanultunk, akkor ezeket az egyedi verziók mellett érdemes kitörölni, és más pozitív programokra cserélni.

Szóval a párkapcsolati problémák rendezése theta munkában így zajlik mostanság.

Jelentkezz bátran, ha már türelmetlen vagy és szeretnél kapcsolódni szerelemben, szenvedéllyel, örömteli módon!

Miért várja a nő a férfitől a boldogságot?
Tagged on:         

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük