13 éves voltam, amikor először találkoztam a halállal és a gyásszal.
Egy éven beül veszítettem el a kedvenc Nagymamám és kedvenc Nagypapám. Több nagyszülőt sajnos nem ismertem. Őket is ritkán láthattam, mert messze éltek tőlünk.
Gyerek voltam, amikor hosszú betegség után haza tértek.
Hiányoztak, de valahogy akkor még tudtam, hogy ez így van jól, és éreztem, hogy ahol vannak, és ahogyan vannak, az jó. Ott fény van, és meleg, és szeretet és béke.
Persze hiányoztak, mert mindkettőjükkel különleges kapcsolatom volt.
22 éves voltam, amikor a halál meggyötörte először a szívem igazán.
Akkor az Édesapám ment el, gyorsan, váratlanul. Egy elzáródott koszorúér a legszebb módja a távozásnak, mondta mindig az orvos barátja. Talán még értettem is ezt a mondatot, talán hittem is a jelentését.
De a megtapasztalása annak, hogy akitől az életet kaptam nincs többé, pokoli fájdalom volt.
Évekig gyártottam különböző betegségeket, mert azt hittem, az élet ennyi csak. Ha Ő ilyen gyorsan ment el, akkor mehetek én is… Megtörténhet velem is.
1 hét alatt teljesen megőszültem, és hónapokig csak vegetáltam. Nem értettem, és nem tudtam a fájdalmat feldolgozni. Nem tudtam, mit jelent a gyász. És azt sem miért akart Anyukám egy éven át fekete ruhákba járni?
Nem tudtam kezelni a hiányát. Nem tudtam elköszönni sem. Csak a fájdalom volt.
Aztán ahogy haladtam az úton, begyógyult a seb, elmúlt a fájdalom.
Maradt a félelem. A félelem a haláltól.
Rettegtem éveken át, hogy ez velem is így lesz.
Az úton sokáig foglalkoztatott ez a fajta megélése a szeretett ember elvesztésének. Sajnálom, hogy a mi kultúránkban a halál, a gyász, egy elfogadhatatlan, feldolgozhatatlan, fájdalommal járó tapasztalás.
Nagyon sok munka volt megérteni, hogy ez az Ő döntése volt.
Amikor döntést hozunk egy újabb vállalásról, egy újabb leszületésről, akkor ott Isten előtt, a Teremtő előtt teszünk egy vállalást. A vállalásban sok minden van, az isteni feladtunk, ami az igazi célja annak a fejlődésnek, amiért ezt vállaltuk, emberek, helyzetek, lehetőségek, feladatok.
Nem mindig egyszerű rátalálni erre az útra, mert abban a pillanatban, hogy a szerződés megköttetett és elindulsz, törlődik minden abból, amit vállaltál. De ez a rend. Az érkezéstől a távozásig minden e szerint a vállalás szerint zajlik. Sok feladat, sok akadály kerül elénk, de a valahol legbelül pontosan tudjuk, mi a célja ennek az életnek.
Mindig, minden esemény azért történik, hogy beteljesedjen ez a küldetés. Tele van az út választási lehetőségekkel, felismerésekkel, tapasztalásokkal, még akkor is, ha azt gondoljuk: ilyen nincs…
Az élet választása valójában egy örömteli folyamat, amiben nem törvényszerű a szenvedés. Mégis ebben a közegben többen választjuk a szenvedés útját. Amit és ahogyan tanulhattunk Jézusról, az nagyban befolyásolta ezt a lehetőséget, hogy csak szenvedések árán tudunk fejlődni. De ez nem igaz.
Isten sosem mondott ilyet, sosem kért ilyet.
Ezekben a napokban, amikor olyan emberekre emlékszünk, akik már nincsenek velünk, fontos annak tudatában lenni, hogy a halál a létezés természetes része. És az, aki elment mellőlünk, közülünk, azért tette, mert csak ennyit vállalt. Ez rendkívül fontos pont. Fontos ezt megérteni és befogadni, mert ezzel tudjuk a tiszteletet, az alázatot igazán megélni.
És akkor van feltétel nélküli szeretet, amikor ezt szeretettel fogadjuk.
És nagyon fontos: nem Isten a hibás, amikor elveszítünk valakit!!!
Mert ezen a ponton mindig elbillen az Istenhit.
Isten ott volt, amikor a vállalásod elé vitted. Tudja pontosan mit és miért vállaltál ebben az életben. Te is tudod miért vagy itt, még akkor is, ha nem emlékszel.
A halál időpontjáért senki sem hibáztatható. És nem érdemes a nagy mártír szerepbe sem beállni, hogy Te mit tehettél volna még érte, értük…
Semmit, ha a lélek döntött, akkor nincs az a csoda, ami itt tarthatná. A lélek pedig a szerint dönt, amit vállalt.
Emberi önzés csupán az akarat, hogy még egy gyermek, egy unoka, egy utazás, egy év vagy bármi, mennyit jelenthetett volna Nektek.
A hosszabbítás sem a Te dolgod, de tehetsz érte azzal a tisztelettel, alázattal és szeretettel, amivel elfogadod a döntését.
Ahol ők vannak, ott béke van, szeretet és ragyogás.
Ahol mi itt vagyunk, mindezek meglehetnek, abban a pillanatban, amikor megérted, hogy az élet lehet örömteli, játékos, szenvedélyes.
A gyász ideje pedig egyéni, de hiszem azt, hogy nem években mérhető. Érezhető az a pont, amikor ennek vége van. Vedd észre Te is.
És minden lélek, aki már oda át van, egészen biztosan azt üzeni: ÉLJ!
Élj, mert ez a létezés körforgásának a lényege. Amíg pedig testben vagy és itt, addig csak az a feladat, hogy élj!
Amikor gyertyát gyújtasz, nézd innen, ebből az aspektusból, és hiszem azt, hogy könnyebb lesz…
Könnyebb lesz az emlékezés, és könnyebb meghozni a döntést magadért:
Az örömteli életet választom!