Sokan kérdezik tőlem a konzultációk kapcsán, hogy lehet az, hogy ennyiszer kell a gyermekkori sebekhez visszakanyarodni?

A helyzet az, hogy a jelenlegi életünket alapvetően határozza meg a fogantatásunk körülménye, a 9 hónap, amit Anya pocakjában töltünk, és a születés folyamata. És vannak az előző életekből hozott tapasztalások is, melyek még kihathatnak a mostani életünkre.

Ami ez idő alatt történik, és mondjuk nem örömteli, az mind beíródik a tudatos és tudattalan működésünkbe. Persze az örömteli dolgok is ott vannak, de valamiért az elme jobban őrzi a negatív élményeket.

Ha megkérdezek valakit, hogy hány igazán boldog, örömteli pillanata volt, akkor néhányat felsorol talán… Ha azt kérdezem, mikor érte trauma, szomorúság, akkor hatalmas szóáradat közepette véget nem érő felsorolásba kezd. Alapvetően így működünk.

Az alap program, hogy feladatok vannak, amelyeket meg kell oldani. Ezek a feladatok sokszor küzdelemmé válnak, és így lesz stabil az a hitrendszer, hogy küzdelem az élet. És számtalan hitrendszer, program fut ezzel együtt még. Ezeket tisztítjuk mindig a theta munka során.

Ehhez mindig hozzá tartozik az is, hogy hol élünk, milyen társadalmi szokások, elvárások vannak? Igen az is, hogy ez a nép milyen történelmet futott be eddig? Hiszen az ősi lenyomatok futnak bennünk is, de ez egy másik téma…

Lehetőségek a fogantatásra vonatkozóan:

Tervezett gyermek vagy? Olyan neműnek vártak, aki lettél vagy éppen ellenkező nemű gyermeket vártak? Milyen volt Anya és Apa kapcsolata? Szerelemben fogantál vagy kapcsolatmentő kis lélek lettél? Milyenek voltak a körülmények: egzisztenciálisan, lelkileg, egészségügyileg? Mik azok a genetikai kódok, melyeket örököltél tőlük: veszteség, boldogtalanság, megfelelési kényszer, depresszió, a jég hátán is megélsz, sosem sikerül semmi, kishitűség, stb… Egyedül indultál vagy többen voltatok? (10 terhességből 3-4 esetében nem egyedül érkezünk. Olvasmány ehhez a témához a Dráma az anyaméhben 🙂

A 9 hónap alatt Anya mennyire volt nyugodt, boldog? Mennyire viselte meg a más állapot? Van-e családban gyermekvesztés? Abortusz, vetélés ( spontán abortusz) volt-e Anyánál vagy a felmenők között? Az áldott állapot áldott volt vagy teher? Ez idő alatt megvolt-e a biztonság érzése, a létezés örömének érzése? Anyai félelmei az anyaságtól hogyan hatottak Rád? Hogy táplálkozott Anya? Milyen volt a kapcsolatuk Apával ez idő alatt? Sok erőszakos fogantatás is van például a felmenőknél. Gondoljunk a háborúkra, amikor az otthon maradt nőket érte erőszak. Ezek is futnak genetikailag. Anya, hogy készült az anyaságra? Félt-e attól, hogy csak nehogy olyan legyen, mint…?

A születés beindulása hogy történt? Az orvosok szerint volt itt az idő, és mesterségesen indították be a születés folyamatát vagy Te döntöttél? Aki császármetszéssel született, attól a pillanattól úgy él, hogy mindig mindenben segítségre van szüksége. Koraszülöttek vagy későn szülöttek esetében az idő és a pontosság más értelmezésben van mint, aki időben érkezett. Akartál már a világra jönni valóban? A köldökzsinór okozott- e problémát? A születés után milyen volt a találkozás?

A mi időnkben rendszerint ott voltak a Nagymamák. Az enyém első mondata az volt: kitől van ez a ronda vörös kislány???? Ami egyébként komoly fájdalmakat okozott nekem, mert mindig azt éreztem, hogy ez nem az én családom, pedig az 100%-ig. De én vörös lettem, és kicsit gyűrődten jöttem a világra. Már elmúltam 30 éves, amikor megszerettem magam ebben a színösszeállításban. Ma már imádom, és élvezem mindenestől, de 30 évig komoly dilemmában voltam…

Szóval az első találkozás, az első szeretet vagy nem szeretet kapcsolat megvolt-e?

Tudod-e milyen jól tápláltnak lenni? Vagyis Anya tudott-e egyből bőségesen táplálni Téged?

És Apa mit szólt Hozzád? Ha lány lettél, de fiút várt volna, vajon hogy érintett ez Téged?

 

Trauma1

Szóval ezért és még sok-sok hasonló program, hitrendszer miatt dolgozunk sokat ezzel a komplett csomaggal. Mert minden, ami ezek után történt, csak ismétlődése azoknak a mintáknak, amik ott és akkor beíródtak. Ezek között vannak komoly sebek és traumák, melyek meggyógyítása nagyon fontos. Kulcskérdés a Te teljességedhez. Mindezek után jönnek a gyermekkorban elszenvedett fájdalmak, megélt konfliktusok.

A thetában van egy anyaméh meditáció, ami ezeket a sebeket gyógyítja. Nagyon fontos lépés a gyógyulásban. És van, amikor nem elég egyszer megszületni újra… Van olyan, hogy közben dolgozunk folyamatosan és egyszer csak azt mutatja a Teremtő, hogy na most jöhet egy újjá születési meditáció.

Fogadjuk el azt is, hogy a theta gyógyulás egy csodás és hatékony lehetőség mindenkinek, aki valóban szeretne gyógyulni és változni, de sok-sok év, sok egymásra épült és összekapcsolt tudatalatti programjait fedezzük fel és engedjük el. Egyszerre mindent nem tudunk feldolgozni és elengedni. Annyi történik mindig a kezelések alatt, aminek a feldolgozására képesek vagyunk, de azt nem mi szabályozzuk.

A leghatékonyabb és legtisztább útja a gyógyulásnak, de folyamata van.

Minden lépés előre visz és gyógyít. Vannak benne pillanatok, melyek mélyebbek vagy magasabbak, és vannak szinte észrevehetetlen pillanatok, melyekben ugyanúgy megtörténik a csoda.

Csak az a kérdés, hogy megengeded-e magadnak? Mennyire ijesztő számodra, ha meggyógyulsz, ha nem a betegséged miatt kerülsz a család fókuszába? Ha eltűnnek a gondok, mert van ilyen? Mi lenne, ha már nem kellene senkit hibáztatnod? Mi lenne, ha megértést találnál és békét?

El tudod-e fogadni, hogy örömmel éled és szeretettel az életed? Hogy nem fogsz aggódni? Hogy elmúlnak a félelmek? Hogy megtanulod értékelni magad, mert elfogadod azt, aki vagy?

Hogy megengeded magadnak, hogy abban a testben, amiben ide érkeztél, teljes legyen az életed a test, szellem és lélek egységében?

Az élet egy kalandokkal teli játék…  Érdemes játszani ebben a játékban, és nem szenvedni.

Te teremted a valóságodat, csak Te tudod megváltoztatni!

Ha elég volt és belevágnál a gyógyulásba, a változásba, akkor szeretettel segítek!

Hívj vagy írj! Jelentkezz most!

Gyermekkori traumák, sebek
Tagged on:                     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük