Sokszor halljuk mostanában, hogy megcserélt szerepekben élünk. Hogy a nők átvették a férfi szerepeket, gyerekek a kilépett szülők szerepét. Nőként éljük anyaink mintáját, másolva az életüket, persze férfiként ugyanez, csak apai mintákat élve.

Amikor hozzám fordulnak segítségért, az első beszélgetésben alaposan átbeszéljük a család történetét. Indulunk onnan, hogy mit tudunk anya és apa kapcsolatáról. Hogy láttuk gyerekként őket? Mi az ő történetük napjainkig? Mit tudunk a fogantatásunkról? A 9 hónapról? A születésről?

 

Már ez a beszélgetés közelebb visz minket annak a megfejtéséhez, amit ma problémaként élünk meg. Amikor képesek vagyunk kicsit kívülről megnézni az eddigi életünket, akkor hamar megértjük, hogy sok-sok hasonlóság van szüleink élete és a mi életünk között.

Alapvetően szeretjük kimondani és ragaszkodunk is hozzá, hogy mi nem hasonlítunk rájuk… Már amikor kicsúszik ez a mondta, jön is vele a felismerés, hogy de mégis. Bizony. Hogyan is lehetnénk mások nőként, mint anya vagy férfiként, mint apa? Persze az ellenkező nemű szülővel is vannak hasonlóságaink.

Alapvetően születésünk pillanatáról arra tanulunk rá, amit a családban látunk. Az élet szokásaink teljesen egyformák egy ideig a szülők mintáival. Aztán, amikor érezzük, hogy nem ez a komfortos számunkra, el kezdjük igazítani a tanult szokásokat.

Itt válnak a terápiás beszélgetés kapcsán igazán fontossá a megélt, átélt sérelmek. A gyerekkori traumák feldolgozása, megértése kulcs a mostani életünkhöz. Sok út létezik ezek megfejtésére és oldására. Abban hiszek, hogy amikor megjelenik bennünk a szándék, akkor jönni fog vele a számunkra megfelelő út is.

A meg nem értett és fel nem oldott sérelmek sajnos el tudnak vinni minket a forrásunktól. Már gyerekkorban elveszítjük az egyensúlyt, a középpontot, ami később arra jó, hogy nem saját energiánkban élünk. Sokszor hallom azt kliensektől, hogy „ez nem az én életem…”

De akkor kié? Hogy tud megtörténni az, hogy más életét élem?

A sérelmek mélysége határozza meg azt, ami a fizikai síkon megtörténik. Ami egy-egy trauma során hitrendszerként, programként rögzül a tudattalanban, az realizálódik a valóságban. Vagyis a külvilág csak lejátssza azt, ami fut. Amikor ezt megértjük, akkor van esély változtatni.

Vegyünk egy példát. Mondjuk, kislányként azt látjuk, hogy anya és apa nem felhőtlen boldogságban élnek. Apa sokat van távol. Ha otthon van, sincs ránk ideje. Anya sokszor veszik ezért apával. Gyerekként szeretnénk mindkettőjüket örömtelinek látni, és igyekszünk tenni ezért. Anyának segítünk, aki ezt sokszor el is várja. Apával kapcsolatos türelmetlenségét, szomorúságát, sokszor projektálja ránk. Amit mi nem nagyon értünk. Már itt el kezdenek eltolódni a szerepek. Ez egy nagyon gyakori dinamika a családokban. Arra tanulunk rá nőként, hogy nehéz nőnek lenni, anyának lenni. Nekünk mindig otthon kell lenni, nekünk kell mindenről gondoskodni stb…  Itt bekapcsol persze a „szegény én” energia, illetve a „mártír” energia, ami nagyon sok keserűséget tud hozni az életünkbe. Attól függően, hogy anya milyen jelzőkkel címkézi fel apát, alkotunk egy képet a férfiról. Ne feledjük azt sem, hogy egy kislánynak apa az első férfi minta, az etalon. Ahogyan ő látja apát, az meghatározza a felnőttkori férfi kapcsolatait.

Azzal, hogy apa nincs jelen igazán, kialakul egy hiány. Arra tanul rá, amit anyától lát. Nem is mennék mélyebben bele most abba, hogy milyen mélységei lehetnek ennek. Pusztán maradjunk ennél a variációnál, ami nagy gyakoriságban fordul elő a mai családokban is.

A lányok átvesznek idő előtt olyan feladatokat, ami nem az övéké. A segítőszándék anya felé is erős, tehát szolidálunk. Ezt a nők nagyon profin tudják csinálni. Átvállalt sorsfeladatok, nagyon komoly nőgyógyászati problémákhoz vezethetnek, illetve csodálatosan tudnak rögzíteni derékfájdalmat. Persze ez a férfi vonalra is igaz, csak ott más testi területet érint, kivéve a derék.

Szóval ezért nagyon fontos az, hogy kicsit kívülről nézzük meg a saját családunk történetét. Érdemes akár családfát is készíteni nőként a női sorsokról: anya, nagymamák, dédik. Férfiként a férfi vonalról: apa, nagypapák, dédpapák.

 

Családi szerepek

 

Szánjunk erre időt, mert a kulcs a saját életünkhöz ott van a családunk történetében. Mi választottuk ezt a családot azért, mert velük és általuk tudjuk a leginkább megfejlődni, amire ide születtünk.

Amikor feltérképezünk, kutatunk a szüleinkkel folytatott beszélgetésekben, annyi megértés jön, annyi seb tud már ezekben kioldódni. Érdemes.

A következő napokba sokat leszünk együtt szeretteinkkel. Legyél éber, kutass, keress a családi legendák között, hogy megtaláld azt a kulcsot, ami egy egészen új dimenzióba vezethet át Téged…

Családi szerepek, felcserélődések, rendeződések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük